hero

Földfúrásos tevékenység

Irányított fúrás

Ezúton szeretnénk megragadni az alkalmat, hogy bemutassuk új tevékenységi körünket, melyet a Gardaland Kft. és az Ádám Tüzép Kft. szoros partnerség keretében 2020-as évben megkezdte. A teljes körű földfúrásos tevékenységünket a szakma által generált elvárásoknak megfelelve, valamint a megbízók/megrendelők bíztatására alakítottuk ki. Ebbe a körbe tartozik az irányított fúrás, s a régi elavult AC csövek csőroppantása is.

A földfúrásos tevékenységről általában:

  • Sokkal pontosabb kivitelezés érhető el, mint a kézi hagyományos földmunkáknál általában
  • Gépesítve a földfúrást igen lerövidül a kivitelezésre fordított idő, ami fontos a jelen építési projektek megvalósításánál.
  • A kivitelezés során a későbbiekben nem keletkezik a tömörítetlenség miatti süllyedés, felület beszakadás, mint a korábban.
  • Más hagyományos technológiákkal ellentétben, amikor még meg kellett bontani az útburkolatot, beton felületet, sokkal kímélőbb a kivitelezés mind az akadályoztatás, útlezárás, mind pedig a szállító járműforgalom tekintetében.
  • Költséghatékony, mivel nincs szükség helyreállításra, nincs keletkező nem kívánatos hulladék, valamint jelentős földmunka sem generálódik, így felesleges forrás ráfordítást sem igényel.
  • A nyílt bontásos-árkos technológiával szemben a természet, fauna érintetlen marad, nem szenved károsodást, a földfúrás alkalmazásával a környezetvédelem igen meghatározó előírásait is maradéktalanul
 be lehet tartani.

Irányított fúrás folyamata

Arra törekszünk, hogy a kisebb-nagyobb szakmai volumenű földfúrásos szolgáltatást mi tudjuk nyújtani helyi-regionális szinten, megfelelő szakmaisággal és természetesen az ehhez szükséges géppark, berendezés állomány rendelkezésre állításával, fejlesztésével. A teljes üzleti ág, platform kiépítése jelenleg folyamatban van a megrendelői igények napi szintű, totális szondázása mellett. A célunk az, hogy a földfúrásos profilt az állandó, folyamatos kihívások miatt, a jelen kor technikai elvárásainak megfelelően, saját stábbal szüntelenül fejleszteni tudjuk.

Első körben az irányított fúrást szeretnénk ebből az új tevékenységi körünkből kiemelni, s kicsit bővebb tájokoztatást adni róla.

Az irányított fúrás egy olyan technológia melynek alkalmazásával nem szükséges megbontani a földfelszínt. Alkalmazása sokkal kevesebb problémát okoz mind a lakosság, mind a közúti forgalom tekintetében. Akár az úttest, járda, vasúti pályák, vagy folyó meder alatti átfúrásra is alkalmas a technológia. Rengeteg előnnyel rendelkezik a nyíltárkos közműfektetési eljáráshoz képest:

  • Nem igényel sok munkagépet, elenyésző munkaterület igénye van, és a munkagépek darabszáma, valamint azoknak jóval rövidebb üzemeltetési idejéből adódóan a kipufogógáz kibocsájtás is töredéke, a megszokott építési munkálatokhoz e területen általánosan használt gépi berendezésekéhez képest, így a bemutatott technológia alkalmazásával a környezeti megterhelés is jóval kedvezőbben alakul.
  • A felszíni növényzet érintetlen marad
  • A környezetet csak az elkészült furat közvetlen közelében éri behatás
  • Nem kell közutakat, járdákat lezárni és felbontani a kivitelezéshez, így nem akadályozza a közlekedőket és nem alakulnak ki felesleges forgalmi dugók

A fentiekben vázoltak miatt sokkal gyorsabb kivitelezési eljárást tesz lehetővé az irányított fúrás, mivel nem igényel utólagos talajmunkát és nincs utólagos talajsüllyedés sem.

Az irányított fúrás első meghatározó fő lépése a pilóta furat elkészítése. Ennél a folyamatnál a hajlékony fúrószárak végére egy jeladó szonda, és egy fúrófej kerül elhelyezésre. A fúrófej speciális ferde kiképzése teszi lehetővé az irányítást. Ezen ferde kiképzéshez van kalibrálva a szonda, így a fúrás irányításához információt kapunk arról, hogy milyen pozícióban áll, merre halad a fúrófej. Az irányíthatóságot nagymértékben befolyásolja a fúrószárak hajlékonysága és a talaj keménysége is.

Fúrás közben egy dugattyús pumpa segítségével a fúrószárak belsejében a fúrófej fúvókáihoz fúróiszapot (Bentonit és víz keverékét) kell folyamatosan eljuttatni. Ez biztosítja a fúrófej hűtését, növeli a fúrás hatékonyságát és irányíthatóságát, valamint talajstabilizáló hatása is van egyaránt. A bepumpált folyadék állandóan öblíti a furatunkat, és felúsztatja a fúrás folyamán levált rétegeket.

A fúrófej mögött elhelyezett szonda jeleit egy felszíni egység fogadja, és kommunikálja az aktuális mélységet, dőlésszöget és a fúrófej induláshoz viszonyított elfordulási szögét.

Az irányítás, úgynevezett sajtolással történik. A fúrásvezető a felszíni vevőegység segítségével utasítást ad a gépkezelőnek, hogy a fúrófejet milyen elfordulási szögre állítsa. Ezt követően csak a fúrószárakat szükséges előrefelé nyomni, mert a ferde kiképzés okán a kívánt irányba tudjuk folytatni a fúrást.

Jelenlegi technológiák rádió kommunikáció segítségével állapítják meg pozíciójukat, melyre azonban a nagyfeszültségű vezetékek és telekommunikációs kábelek interferenciája hatással van, és ezért ezen tényezők nagyban befolyásolják a mérés pontosságát (ami, akár több 10cm-es pontatlanság is lehet). Ez a tévedés a mai világban egyáltalán nem tolerálható, figyelembe véve a városi, területi folyamatos urbanizációs fejlesztéseket, ami a közművek sűrűségét generálja.

A második lépés a furat felbővítése. A pilóta furat elkészültét követően a fúrószárak végén elhelyezett szondaházat és fúrófejet eltávolítjuk, és egy bővítő fejet helyezünk el, melynek segítségével a furatunkat a szükséges méretre tudjuk bővíteni akár több lépcsőben is. A folyamat végeztével, egy speciális megfogó segítségével, az elkészült furatunkba be tudjuk húzni a kívánt/megrendelt átmérőjű csövet. Ez a cső anyagát tekintve lehet akár acélcső, tekercses vagy tompa hegesztési eljárással készült KPE cső is.

Referenciáink

  • Délvill Kft.
  • Gyula Táv Bt.
  • Solargroup Energy Kft.
  • Hegedűs-Amper Kft.
  • Galéria Invest Kft.
  • PannonWatt Zrt.
  • SADE-Magyarország Kft.
  • One-Telecom Kft.
  • Bestép-Szer Kft.
  • Szentes és környéke VGT.
  • Gépvillép Kft.
  • Gépkontroll Kft.
  • Vitaqua Kft.
  • Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata
  • Bencze és Társai Kft.
  • FMA Trade Kft.
  • Higyed K és Társa Kft.
  • Meszlényi-Autó Kft.
  • Povázsay Kft.
  • Békés Terra Shelton Kft.
  • Futizo Kft.
  • ME-DÉZS Bt.
  • Ódium Trió Kft.
  • Precíz-Elektro Bt.
  • Tánci Kft.

Jelenleg a 2019-es gyártási évű Vermeer D10X15 Navigator S3 talajfúró berendezésünkkel és egy Falcon F2 keresővel felvértezve az alábbi földfúrási munkákat tudjuk teljes körűen elvégezni: Ø32; Ø40; Ø50; Ø63; Ø75; Ø90; Ø110; Ø125; Ø140; Ø160; Ø180; Ø200; Ø225; Ø250; Ø315; csövekhez szükséges pilótafurat illetve megfelelő bővítő használatával végső furat készítése maximum 210 m fúrási hosszban, s a csövek, védőcsövek behúzása. Illetve vállalni tudjuk 2*Ø110, 3*Ø110, 2*Ø160, valamint egyéni variációk behúzását is. A fúrás maximális hossza 140 méterenkénti indítógödör ásásával tovább növelhető. Szükség esetén Ø63, Ø90; Ø110; Ø160; Ø250; Ø315; Ø350-es csövek tompahegesztését is vállalni tudjuk, mely intervallum szintén hamarosan bővülni fog. Szükség esetén a belső varratok kiesztergálását is tudjuk vállalni, akár a védő- akár a haszoncsőből. A fúrási dokumentációkhoz – igény szerint - a fúrásról készült rajzot 3D-ben készítjük az adott csőátmérővel.

Az országban szinte egyedülálló módon a régi azbesztcement csöveket tudjuk kiváltani csőroppantás technológiával, s a helyére behúzni az új KPE csöveket.

Bár a gép új, a "mögötte" álló csapat több éves szakmai, illetve irányítási tapasztalattal rendelkezik, a felmerülő igényeket illetve esetleges problémákat maximális hatékonysággal és gyorsasággal elégítjük ki, valamint oldjuk meg. Az igényeknek megfelelően rugalmasan és fiatalos lendülettel valósítunk meg minden projektünket. A fentebb említett tevékenységi intervallumokhoz - a folyamatos fejlesztésnek köszönhetően - hamarosan további méretek is csatlakozni fognak, illetve igyekszünk a maximális fúrási hossz növelését is mihamarabb megvalósítani. Így amennyiben a mostanában felmerülő talajfúrási munkájukban esetleg nem talál a fentebb felsorolt méretek között Önnek megfelelőt, a későbbiekben igyekszünk az igényekhez igazítani gépparkunkat, hogy minél szélesebb körben tudjuk Önöket kiszolgálni.

Az irányított fúrás mellett jelenleg vállalunk kisebb rakétás fúrásokat is, melyhez egy 75mm átmérőjű pneumatikus földrakétát tudunk ajánlani, amellyel Ø32; Ø50; Ø63-as csöveket tudunk befűzni 15 méter hosszan.

A fúráshoz szükséges egyéb földmunkák - mint indító és fogadógödör ásása -, illetve igény szerint zagyvíz elszállítására is fel vagyunk készülve, hogy Önöknek ezzel se legyen egyéb teendője. Gépparkunk része egy 2019-es JCB 4CX Eco, mellyel a kisebb, illetve nagyobb földmunkákat is be tudjuk vállalni, akár a földfúrástól függetlenül is. Valamint amennyiben szükséges anyagmozgatáshoz, illetve csőszállításhoz - rendelkezünk több önrakodós teherautóval is.

Tevékenységi körünk természetesen rendelkezik a teljes körű felelősségbiztosítással, illetve munkatársaink rendelkeznek megfelelő szakképesítéssel és gépkezelői jogosítvánnyal. Amennyiben további és bővebb információkra lenne szüksége az általunk elvégezhető munkákról, bizalommal forduljon kollégáinkhoz.

Állunk rendelkezésére

Kérje ajánlatunkat az alábbi űrlap kitöltésével!

*
*